(Papa ou maman, 2015) A válás nehéz dolog, pláne gyerekkel. És pláne, ha egyik szülő sem akarja a gyerekeit. Sajnos nekem nem derült ki a filmből, hogy miért is olyan borzasztóan galád az a három, 21. századi csemete. Ettől eltekintve, a "csesszünk ki a gyerekekkel, meg egymással" vonal nekem egészen tetszett, humoros volt, de nem próbált minden kis jelenetben hahotaáradatot zúdítani a nézőre. Abszurd humor, de nem az a filozofálgatós, hanem a családi verzió. 3. Válás francia módra (L'ex de ma vie, 2014) Még egy válásos-vicces történet, nem lövöm le a poént, de mily meglepő, mindkét történet hasonló befejezéssel dicsekedhet... Csakhogy itt nincsenek gyerekek, itt egy újdonsült menyasszony és egy még mindig hű férj indul útnak Olaszországból Párizsba, a szerelem városába, azért, hogy szuper gyorsan elrendezzék a válásukat. Jellemkomikumból itt sem szenvedünk hiányt, viszont kapunk egy kicsit több lelkizést, avagy miért romlott el a házasság… Egyszóval, itt a történetnek nagyobb helyet is adtak.
Ezek azok a filmek, amikről hallva zavartan szoktunk összenézni, hogy "Ezt ki fogja megnézni"? Aztán, mint a forró krumplit, dobáljuk egymásnak a kritika megírásának lehetőségét. Az érthetetlennek tűnő okból behozott filmek közül is kiemelkednek a francia vígjátékok. Ezek különösen jó esélyekkel indulnak a magyar moziforgalmazóknál, legalábbis, ha az idei filmes felhozatalt nézzük. Nincs olyan hónap, amikor ne mutatnának be legalább egyet, de volt olyan, amikor három is jutott belőlük. Van, amikor ez érthető: Catherine Deneuve filmjeit például szinte mindig behozzák, de ő ma is sztárnak számít, a magyar nézők még mindig szeretik. És nyilván van egy csomó klassz francia vígjáték, de semmiképpen nem annyi, ahány hozzánk bejön. A Derült égből család például, amit márciusban láthattak a nézők, és amit egy magyar kritikus a József Attila Színház produkcióihoz hasonlított, nem tartozik közéjük. A főszereplőkhöz, egy idősödő, jómódú házaspárhoz egyszercsak becsönget egy negyvenes, néma férfi, aki azt állítja, hogy a fiuk, csak nem emlékeznek rá.
Úgy tapasztalták, hogy a film sikere nagyban függ a film szereplőinek ismertségétől (vannak-e benne nálunk is ismert francia sztárok) és a sztori érdekességétől. Kiemelkedően sikeres volt náluk a Taxi vígjátéksorozat ötödik része (37 ezer néző) és Luc Besson kalandos sci-fije, a Valerian és az ezer bolygó városa (150 ezer). Igaz, a Valerian szintén nem klasszikus vígjáték, hanem egy vígjátéki elemeket is tartalmazó űrmese. Amúgy Magyarországon ezekre a filmekre nincs külön támogatás, "vannak viszont Európai uniós és franciaországi filmforgalmazási támogatások, melyekre a hazai filmforgalmazók pályázhatnak, és sikeres elbírálás esetén kisebb-nagyobb mértékű támogatásban részesülhetnek". Vagyis szó sincs arról, hogy a franciák nyomnák különösebben a filmjeiket. Egyszerűen azért van ennyi belőlük a magyar mozikban, mert a hazai nézők szeretik őket.
A cím magáért beszél, vágjunk is bele rögtön a közepébe. 1. Így jártam a mostohámmal (Lolo, 2015) A mozikban január 21-étől vetített filmet Julie Delpy rendezte, és ő játssza benne az egyik főszereplőt is. Témája nem különösebben extra, és a kritikusok is többnyire lehúzták, de mondok pár okot, amiért azért mégis érdemes lehet megnézni. Először is, Julie Delpynek egyedi humora van, amit már megcsillogtatott előző rendezéseiben is, a mostaninál talán jobban is, de akinek tetszik ez a stílus, annak ez a filmje is tetszeni fog. Kattints a TETSZIK gombra, hogy értesülj azonnal az újabb filmajánlóinkról! A történt arról szól, hogy egy negyvenes éveiben járó nő, aki mellesleg egyedül neveli az ő ici-pici, édes és tehetséges művész fiát, talál magának (végre! ) egy társat, akivel minden jól működik. De csak addig, ameddig a zsarnokoskodó fia el nem kezdi piszkálni a pasit. Nincsenek a filmben világmegváltó gondolatok, de legalább olyan borzasztóan ócska klisék sem. Olyan vicces kis film. 2. Apu vagy anyu?
A második világháború alatt játszódó történetben van minden, ami egy vígjátékhoz kell. Tízpercnyi apácás jelenet, mellékszálon szerelem, és egy hóbortos, de jószívű alak, aki végül megcsinálja a happy endet. A film egy percig sem unalmas, ráadásul időutazunk is vele. Sajnálom, ha kihagytam volna a francia vígjátékok kiemelkedő darabjait, de sajnos csak ezeket a filmeket láttam – illetve láttam még olyan borzasztóakat, mint a Divat a szerelem (Chic!, 2015), ami olyan gyenge volt, mint a A pláza ásza Vegasban, csak kifelejtették belőle a humort is. A korábban felsorolt filmekből viszont nem maradt ki, de nem is lett túl amerikai pités, tényleg, egyik sem! Nos, ha kedvet kaptak hozzá, akkor Julie Delpy filmjét még gyorsan nézzék meg a moziban, amíg még játsszák. Sándor Csenge (AKG, 9. évf. ) LIKE - értesülj az új cikkekről!
Júliusban jött a Papás babás, amiben egy negyvenes pasi bölcsődét nyit, hát persze, hogy azért, hogy becsajozzon (vagyis visszaszerezze a volt csaját). Ezután a szintén vicces magyar című Egy burka, egy nadrág kecsegtetett azzal, hogy esetleg mond valamit a bevándorlásról, az iszlámról, az együttélésről. Semmi ilyesmi nem történt, csak gyogyós poénok sorjáztak, míg ki nem derült, hogy a szerelem mindent megold. Augusztusban sem maradtunk francia vígjátékok nélkül, a Bűbájosokban három fiatal nő, amúgy féltestvérek, próbál meg együtt élni, mert apjuk egy közös párizsi lakást hagyott rájuk. Szintén a lakáshelyzet körül bonyolódik a Szoba gyerekkel kiadó, amiben egy megrögzött agglegény kénytelen együtt élni egy kétgyerekes nővel. Ugyanebben a hónapban Az én hősöm címmel egy francia történelmi vígjáték is befutott. Szerencsére szeptemberben sem maradunk francia vígjáték nélkül, hamarosan jön a Briliáns válás, amiben egy középkorú nő kénytelen új életet kezdeni, miután a férje elhagyta. Mivel a filmforgalmazók nem hasra ütés, hanem a (vélt vagy valós) nézői igények alapán döntenek egy-egy film behozataláról, megkérdeztük őket, hogy valóban ennyire imádják-e a magyar nézők a francia humort.