2010. szeptember 30. 18:02 MTI Első alkalommal nyílik kiállítás Magyarországon a világhírű kolumbiai festő, Fernando Botero műveiből; az 53 festményt és 5 bronzszobrot felvonultató tárlat csütörtöktől látogatható a budapesti Szépművészeti Múzeumban. MTI A kolumbiai festő művészete ugyanabban a mágikus realizmus kifejezéssel illetett világban gyökerezik, mint honfitársáé, Gabriel García Márquez íróé - hívta fel a figyelmet a kiállítás csütörtöki megnyitóján Szőcs Géza. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára úgy vélte: Botero narratívájának egyik kulcsszava a hallucinatív szuggesztivitású fantázia, a másik a sűrítettség. Mint Baán László főigazgató a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón emlékeztetett, a Szépművészeti Múzeum "ünnepi napokat" él, hiszen a múlt héten nyílt meg Londonban a gyűjteményének kincseit bemutató, Leonardótól Schieléig című nagyszabású tárlat, valamint a Szépművészetiben a Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei című kiállítás. "Most egy olyan kortárs mester munkásságába nyerhetünk bepillantást, aki immár klasszikussá érett" - méltatta Fernando Boterót a főigazgató, akinek egyben köszönetet is mondott, mert a Budapesten bemutatott anyagot a művész saját gyűjteményéből kölcsönözte.
Kitartó munkával, valamint különféle forrásokból és személyes élményekből táplálkozó, kiterjedt és eredeti nyelvezettel, a valódival párhuzamos világot teremtett. E világ meghatározó elemei a dús idomú, befelé figyelő, egyszerre abszurd és szeretetre méltó alakok; a nagyméretű és ízpompás csendéletek; a váratlan helyszínek és lehetetlen szituációk, melyeket egyfajta költőiség, nosztalgia vagy irónia leng körbe. Optimizmusának és életigenlésének ad hangot Botero a művei révén; dicsőíti a gazdagságot, a formát, a látást és a tapintást, magasztalja a nyugalmat és a monumentalitást. Ráérez, hogy a művészet a képzelet és az átélt élmények menedéke, de egyúttal tanúbizonyságot is tesz a barbarizmus ellen, és emlékeztet rá, hogy az élet gyönyörűsége múlandó. Botero, bár mindvégig hű maradt hazája hagyományaihoz, mégis univerzális művészként teljesedett ki. Botero, noha latin-amerikai festő, nyelvezete mégis mindenki számára érthető. A közérthetőség egyik jeleként alkotásait a múzeum Régi Képtára négy, erre a célra átalakított termében nézhetik meg a látogatók, ahol néhány "ottfeledett" műtárgy, "kakukktojásként" egészíti ki a kolumbiai vásznakat.
Ezek a "becsempészett" vagy "ottfelejtett" festmények segítenek abban, hogy a látogatók jobban megértsék Botero humorát és festészeti előképeit, egyúttal hidat emelnek régi és új között, ezáltal értelmezik és érthetővé teszik a művész nyelvezetét. A festmények témájuk alapján több csoportba oszthatók: csendéletek, parafrázisok, a latin-amerikai élet helyszínei és eseményei: jellegzetes kolumbiai tájak, a színes házakkal tarkított utcák forgataga, cirkusz, bikaviadalok arénái. A kiállítás rendezése mégis szakítani fog a kizárólag tematika köré épülő koncepcióval és a kolumbiai mester festészetének előképeire is fokuszálni fog. A kiállítás talán legjellegzetesebb része az első, parafrázisokat bemutató szakasz: ismert festmények - jelen esetben pl. Velázquez Margarita Teresa infánsnő jének portréja, vagy Van Eyck Arnolfini házaspár jának - újrafogalmazása Botero festészetének sajátossága; e művek számot adnak az őt ért megannyi művészeti hatásról, amelyet ő a maga esztétikai rendszerében előbb ötvözött, majd újraértelmezett.
Saját repülőjével érkezett a kolumbiai Fernando Botero a Szépművészeti Múzeumban pénteken megnyíló kiállítására, mert ő az a művész, aki szuperül megél munkáiból. Botero ügyes művészeti brand, aminek legfőbb előnye, amit a mester oly sokat hangoztatott a sajtóval közös tárlatvezetésén, hogy ha ránézünk egy képére, akkor rögtön el tudjuk dönteni, hogy ezt Botero festette. A barokkból sok mindent átemelő Botero első ránézésre kedves, vidám, kövér embereket fest, de rengeteg apró ironikus elemmel zavarja össze a boldog jóllakottságot. Ehhez vegyük hozzá, hogy irgalmatlanul sok képet fest, mert alakjain, arcain és témáin nem nagyon változtat, ügyesen talál magának témákat, és mivel a kövér alakjai olyanok, mint egy videó Benny Hill zenéjére, mindig viccesek. Botero kövérjei A Szépművészeti bevállalta a Klimt-kiállítás mellett, hogy egy éppen aktuális sztárfestőt hoz el, ami bátor tett, mert nem igazán illeszkedik az arculatba. Ötvennyolc nagyméretű képet és szobrot állítottak ki, hogy megpróbálják a sokat termelő művész utóbbi húsz évét kicsit bemutatni a játék tematikája felől közelítve.
Dragon Zoltán, a tárlat kurátora elmondta, a többnyire az elmúlt húsz évben keletkezett műveket nem kronologikus, hanem tematikus rendben helyezték el. A kiállítás fő egységei felvonultatják Botero parafrázisait, az emberi gyarlósággal, bűnnel foglalkozó munkáit, a mindennapi életet: a bikaviadalt, a cirkuszt ábrázoló alkotásait, valamint portréit, csoportképeit. A tárlat rendezőelve a játékosság - hangsúlyozta a kurátor, hozzátéve: annak köszönhetően, hogy a Botero-művek a Szépművészeti Régi Képtárában kaptak helyet, és a termekben "ottfelejtették" néhány korábbi festő alkotását is, a különböző korokból származó műtárgyak kapcsolatba léphetnek egymással. Műveinek rendhagyó környezetét Fernando Botero is rendkívül érdekesnek találta. "A korábbi mesterek műveinek 'megismétlésével' az ember saját gyökereinek mélyére tud hatolni" - szólt klasszikusokat, például Raffaellót, van Eycket vagy Velázquezt feldolgozó parafrázisairól. Botero azonban az egyéni hang fontosságára is figyelmeztetett, hozzáfűzve: a volumen, a tömeg festőjének tartja magát.
A Szépművészeti kiállításán jó szolgálatot tesznek a Botero-képek előtt felállított kis standok, amelyeken a parafrázisok alapjául szolgáló festmények reprója látható. Így nem csak emlékeinkre kell hagyatkoznunk a képek összehasonlításakor. Két esetben nem repró, hanem a Szépművészeti gyűjteményéből felhozott festmények szolgálnak összehasonlításul. A parafrázisok és más dundi hölgyek után a második teremben elvileg az "emberi gyarlóság és bűn megnyilatkozásai" láthatók. Néhány kiállítás jobban járna, ha nem kellene megmagyarázni az elrendezés logikáját, ez is ilyen. Mondén társaság heverészik buli után az ágyban, mások zenélnek, kártyáznak. Bár húsz éve nem él már Kolumbiában, a latin-amerikai valóság mindig fontos volt számára - magyarázza ebben a teremben Botero, majd egy fekvő kerekded női idomra teszi a kezét, és elmeséli, csak 1973-74-ben kezdett szobrokkal foglalkozni. Abban is az volt számára a legfontosabb, hogy hogyan tudja a "boteroságot" egy másik művészeti ágban is megragadni.
A következő festők híres képeit boteroizálta: Velazquez, Raffaello, Van Eyck, Rubens, Goya, de itt van Marie Antoinette portréja is. "A művészek mindig ugyanazokkal a dolgokkal foglalkoznak, de mindenki máshogy, viszont a tanulás során vissza kell nyúlni a régi mesterekhez" – tartja Botero, aki rendkívül sok időt töltött Európában festmények tanulmányozásával. Élt Firenzében, Párizsban, de New Yorkban is, mostanában meg ideje jelentős részében kiállításai között repülget. Volume "A tömeg vonz engem" – vallotta meg minden meglepetés nélkül Botero, kiemelve sokszor, hogy neki a tömeg (volume) a legfontosabb, minden nézőpont és gondolat abból indul ki. A 20. század hiába nem a tömegről szól, szerinte se, őt csak ez foglalkoztatja, csak így látja a világot. Milyen lehet a világ vékonyakkal? Valószínűleg unalmas, mert súlyos könnyedségűek csendéletei, elbírhatatlanok virágai, és míg mindegyik képe nagyon nyugodtnak tűnik, mindegyiket megzavarja egy benyúló szőrös kéz, vagy valami ehhez hasonló.
A festmények témájuk alapján több csoportba oszthatók: csendéletek, parafrázisok, a latin-amerikai élet helyszínei, eseményei: hétköznapi utcák, színes házak, cirkusz, bikaviadalok arénái. A kiállítás rendezése mégis szakítani fog a kizárólag tematika köré épülő koncepcióval, és a kolumbiai mester festészetének előképeire is fókuszálni fog. Botero parafrázisfestményei az előképek felkeresésében és vizsgálatában nyújtanak segítséget. A művész festészeti stílusának születését árnyalja az a tény, hogy Botero nem a sorban a második latin-amerikai, a mexikói Felipe Santiago Gutiérrez-alapította bogotai képzőművészeti akadémián, hanem Madridban, a San Fernando Akadémián tanult. Itt több módja adódott arra, hogy európai mesterek műveit tanulmányozza, és azokról másolatot készítsen. Ugyanakkor Botero festészetére hatást gyakorolt a latin-amerikai festészet több ikonográfiai típusa és műfaja (koronás apácaportrék, ex votók), illetve mestere (főként a mexikói muralista festők, így Diego Rivera, José Clemente Orozco).
"A 20. század festészetéből hiányzik a tömeg, engem azonban éppen ez vonz, a tájakban, csendéletekben is ezt keresem" - vallott ars poeticájáról. Mint szobrairól a művész elmondta, sokáig kísérletezett alakjainak plasztikus megformálásával, míg a hetvenes évek közepén kizárólag a szobrászatra koncentrálva elsajátította a mesterséget. Leonardo és Michelangelo idején a festők egyben szobrászok is voltak - idézte fel előképeit a Firenzében éveket eltöltő Fernando Botero. Elmondása szerint elsősorban az élet szépségeit, színeit kívánja megörökíteni, nem tudta azonban megkerülni a Kolumbiában dúló erőszak, drogháborúk témáját, így a kilencvenes években száznál is több képet szentelt ezeknek. Néhány esztendeje pedig az amerikai őrök által az iraki Abu Graib börtönben folytatott kínzások, a háború jelszavainak álszentsége háborította fel annyira, hogy sorozatot készítsen az eseményekről. Dragon Zoltán közölte: a budapesti tárlat ezeket a témákat nem idézi fel, mert elsősorban Botero művészetének játékos, derűs oldalára kívánták helyezni a hangsúlyt.